Lehet, hogy nem több tanulás kell, hanem jobb irány → 3 pillér konzultáció

nap
óra
perc
másodperc

Milyen német szófordulatokat tegyek a levelembe, hogy színes és változatos legyen?

Gyakran használható kifejezések a levélíráshoz (IS) (nem csak nyelvvizsgázóknak, de nekik aztán pláne! 😉 1. Véleménykifejtés Korábbi bejegyzéseinkben már írtunk arról, milyen mondattal kezdheted el a német levedet,valamint arról is, hogy tudod lezárni azt.Most összeírtunk pár kifejezést, amivel gazdagíthatod a szövegedet. Első körben nézzük meg, hogy tudod a …

Elolvasom »

Milyen mondatokat pakolhatsz egy infókérő hivatalos német levélbe?

Német levélírás – információkérésNyelvvizsgázók figyelem! A Telc nyelvvizsgán kettő levelet kell rittyenteni, ebből az egyik levél információkéréssel lehet kapcsolatos. (A hivatalos német levelek között lehet még panaszlevél, pályázati levél egy állásra pl., jelentkezés egy továbbképzésre, szemináriumra stb.) Természetesen más nyelvvizsgán is kikaphatsz ilyen levelet, szóval jól jöhetnek ezek a mondatok akkor …

Elolvasom »

Nyelvtanulás Skype-on

Kevés az időd a nyelvtanulásra? Sajnálod az idődet/pénzedet arra fecsérelni, hogy eljuss a tanárodhoz? Nem találsz a lakóhelyeden jó tanárt? Akkor itt van a megoldás: a skype-os nyelvtanulás. Igen, van ilyen, és igen, működik! 😉 Billentyűzetet ragadtunk lóhalálában, mert egyre többen kérdezik tőlünk, hogy : …

Elolvasom »

8+1 tipp a sikeres szóbeli nyelvvizsgához

Szóbelizni fogsz hamarosan németből?Kellene pár trükk a sikerhez?Akkor ide süss: 8 + 1 tipp a sikeres szóbeli nyelvvizsgához 1.) Tanuld meg a születési dátumodat, helyedet mindenképpen németül! Ez banális dolognak tűnhet, de sok szóbelin ez az első kérdés, amint belépsz a terembe: hogy hívnak, mikor születtél (esetleg az …

Elolvasom »

Legmulatságosabb, néha zavarba ejtő félreértések a német nyelv tanulása közben

Voltál már olyan helyzetben, hogy egy idegen nyelven teljesen összezagyváltál, félreértettél valamit, és emiatt kellemetlen vagy mulatságos helyzetbe hoztad magad?Avagy: Facebook csoportunk tagjainak legmulatságosabb, néha zavarbaejtő félreértései – 1. rész Nos, sziasztok! Van nekünk egy kis Facebook csoportunk, ahol igen rövid idő alatt igazán jó kis …

Elolvasom »

Vicces bakik a nyelvtanulás során – avagy itt a 2. rész

Mivel a múltkori bakis blogbejegyzést sokan szerettétek, íme, összegyűjtöttünk még néhány vicces gyöngyszemet. Hálás köszönet megintcsak Facebook csoportunk tagjainak a sztorik megosztásáért! „”Zwei Stück Padlizsán hätte ich gerne bitte!” – mondtam a zöldségesnek! (hirtelen azt hittem az màr németül van …)” „Múltkor mondtam én is a Billa futárnak, hogy …

Elolvasom »

Német nyelvű pályázatot, motivációs levelet kell írnod?

Fogalmad sincs, milyen kifejezéseket használj ezekben a hivatalos dokumentumokban? Akkor megmutatjuk;) Sokszor felmerül a kérdés, milyen mondatokat lehet egy önéletrajzba, pályázatba beleírni. A csoport egyik lelkes tagja összegyűjtött jó sok kifejezést, válogass kedvedre! Lebenslauf/ Bewerbung Tisztelt Hölgyem/Uram! Sehr geehrte Damen und Herren,(Ha adott a konkrét név, akinek a …

Elolvasom »

Magyarra lefordíthatatlan, igen kifejező német szavak

avagy: Kummerspeck, Schnapsidee és „miamanó” társaik Ez is gyönyörű a nyelvekben: megvannak az adott nyelvre jellemző olyan kifejezések, szavak, amiket egyszerűen lehetetlen egy szóban meghatározni. Nos, a német semmiképp sem maradhat ki, jöjjön hát négy olyan német kifejezés, amit körülírunk, mert nem találunk rájuk megfelelő …

Elolvasom »

8 kifejezés, szólás-mondás a pénzzel kapcsolatban

A pénz nem boldogít – Pénzzé tenni valamit – Úszni a pénzben Ismered ezeket németül? Nem? Akkor gyere, és ismerj meg 8 kifejezést, szólás-mondást a pénzzel kapcsolatban! Távol álljon tőlünk, hogy a pénz fogalmát központi helyen szerepeltessük az értékrendünkben, de tény, hogy mindenki életében fontos …

Elolvasom »

A nyelvtanulás és az önbizalom kapcsolata

Jól látod a nyelvtudásodat?Úgy (nem) tudsz németül, ahogy ezt belül érzed?Egy kicsit ezo értekezés a nyelvtudás és az önbizalom kapcsolatáról Bár tudod, mit? Lehet, ez nem is ezo téma. Ez nagyon is kézzel fogható dolog egy bizonyos szinten.Csak írni, beszélni nehéz róla, de azért megpróbáljuk. …

Elolvasom »

Biztos, hogy Ausztriában németül beszélnek?

Tanultál németül, mégis néha úgy érzed: Ausztriában más nyelvet beszélnek?Avagy: tényleg nem értik a németek sem az osztrákokat? Van olyan tanítványunk, aki rendre kiakad, hogy „Ezek az osztrákok nem tudnak németül!”És nincs ezzel a kijelentésével egyedül.Az egy dolog, hogy az osztrák dialektus is olyan néha, …

Elolvasom »

Újabb 10 szólás-mondás, amivel színesebbé teheted a német nyelvhasználatodat

Korábbi közmondásos bejegyzésünk nagy sikert aratott, így ismét vállalkoztunk rá, hogy további gyöngyszemeket mutassunk Nektek.Facebook csoportunkban is sokszor előkerül ez a téma, mindig izgalmas megnézni, a német nyelv hogy is fejezi ki ezeket a tartalmakat, hiszen sokszor nem egyszerű tükörfordításról van szó.Reméljük, hogy hangyaszorgalommal vetitek bele …

Elolvasom »

8 érdekes magyar kifejezés 8 érdekes német megfelelője

Mi ülünk a dugóban, a németek állnak. Nálunk a százlábúnak nevéből fakadóan száz lába van, a németeknél, ha igaz a név kötelez mondás, ezer lába van szerencsétlen állatnak. Van ilyenből még jó pár, jöjjön hát 8 érdekes magyar kifejezés 8 érdekes német megfelelője! Ez a …

Elolvasom »

6 nagyon nehezen kiejthető, „köpködős” szó

Most írtunk össze néhány kifejezést, és szembejött egy kedves szó, amelynek már bepötyögésekor is rendesen lesni kell a billentyűzetet, de kiejtéskor jönnek az igazi problémák. Erről eszünkbe jutott, hogy érdekes lehet egy bejegyzés a nehezen kiejthető német szavakról. Íme egy 6-os lista, fogadjátok (és ejtsétek) …

Elolvasom »

10 modern német szó a számítógép és az internet világából

Skypeolni, linkelni, posztolni…15 évvel ezelőtt a fene se hallott még ezekről. Ha a mai éned a 20 évvel ezelőttivel próbálná megbeszélni a tegnapi Facebook történéseket, vagy éppen a Skype előnyeiről szeretne vele értekezni, nagy bajban lenne. Merthogy a 20 évvel ezelőtti éned maximum a Commodor …

Elolvasom »

Így tanultok Ti

5+1 tipp, amivel hatékonyan tudtok tanulni Szuper trükköket és tippeket szoktunk kapni a Facebook csoportunkban. Ezért is nagyon szerethető ez a csoport, mert a feladatok, a tanári magyarázatok, a humoros, tanulságos történetek közt mindig előkerül olyan praktikus trükk is, amivel igen sokat lehet segíteni a többieknek is. Nem …

Elolvasom »

13 német szó, ahol nagy eséllyel eltalálod a névelőt

Azon nincs mit vitázni, hogy a német nyelvben a névelők megkeserítik a tanulni vágyók életét. Merthogy miféle logika van bennük?! Hát, sajnos nem sok. Korábban már megkíséreltük magyarázattal és táblázatokkal kicsit könnyebbé tenni a névelők megjegyzését.Most szeretnénk megmutatni, hogy vannak azért olyan zavarodott szavak, amelyek maguk …

Elolvasom »

Segítség! Önéletrajzot kell írnom németül, hogy fogjak hozzá?

Nos, önéletrajzot írni magyarul sem egy leányálom. Mit írjak bele? Mit ne? Rövid legyen? Hosszú? Közepesen rövid (vagy hosszú)? Csatoljak-e motivációs levelet, ha külön nem kérik? És így tovább.Rengeteg a kérdések száma. Tény, hogy a munkavállalók pár másodpercet szánnak egy önéletrajz elolvasására, így pár másodpercben …

Elolvasom »

Dobd félre pár percre a nyelvtant, olvasd el ezt a 10 német közmondást szusszanásképpen!

Korábban írtunk két bejegyzést a német közmondásokkal kapcsolatban: 10 gyakori német közmondás, amivel Te is profinak fogsz tűnni és  10 újabb szólás-mondás, amivel színesebbé teheted a német nyelvhasználadodat, amiket nagyon szerettetek. Többen jeleztétek, hogy üdítő néha olyan cikkeket is olvasni, amelyek ha csak pár pillanatra is, de …

Elolvasom »

Nyolc szólás-mondás, közmondás a lábbal kapcsolatban

Lábatlankodhatunk picit? Avagy 8 szólás-mondás, közmondás a lábbal kapcsolatban Elkezdtünk korábban egy kis sorozatot, amelyben kiragadtunk egy szót (pl. a kutyát, a pénzt) és kifejezéseket, szólásokat, közmondásokat írunk le az adott szóval . Mivel többen kértétek, hogy legyen folytatása ezeknek a cikkeknek (ha már sorozat, ugye ;), összeírtunk néhány …

Elolvasom »

Öt sztereotípia a németekről

Precizitás, pontosság, imádják az autójukat… Tényleg ilyenek a németek? A magyarok nagyon pesszimisták, az skótok sóherek, az olaszok hangosak (és tésztásak 😉 ) Sztereotípiák, amikkel nap mint nap találkozunk, ha egy-egy nép kerül szóba.Na, de mi van a németekkel? Milyen skatulyák vannak, amikbe belegyömöszöljük őket? …

Elolvasom »

Milyen kérdéseket kaphatsz és tehetsz fel a nyelvvizsgán a prezentációs feladatnál?

5 téma – 48 kérdés A Telc B2 nyelvvizsgát sokan azért választják, mert a szóbeli első feladatára otthon fel lehet készülni.Ebben a feladatban 5 téma közül lehet választani (mindjárt soroljuk is őket), és az általad kiszemelt témáról kb. 1,5 percig kell/lehet regélned. A prezentációd után válaszolnod …

Elolvasom »

18 kifejezés a telefonok, mobilok világából

A számítógépes kifejezésekről szóló cikkeink hozzászólásaiban (ITT és ITT) több kérés is érkezett azzal kapcsolatban, hogy legyen egy bejegyzés a mobilok világából is. Így hát ismét billentyűt ragadtunk. Szóval mobilokat kikapcsolni, meredj a képernyőre, és barátkozz meg ezekkel a szavakkal is! 😉 e Telefonnumer,-n – telefonszámWie ist deine (Telefon)nummer? Mi …

Elolvasom »

10 kifejezés, mondat arra az esetre, ha meg kell nyugtatnod valakit

Sokszor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy például egy barátodat meg kell nyugtatnod, varázsszavakat kell mormolnod, hogy újra lehiggadjon, vagy ki tudjon lábalni egy szomorú helyzetből. Előkerült ezt a téma a Facebook csoportunkban is. Összeírtuk, hogy tudsz valakit megnyugtatni, milyen mondatok, kifejezések segíthetnek németül. Rövid kifejezések, semmi baj, semmi pánik, …

Elolvasom »

Hogy néz ki a TELC B1 szóbeli vizsga?

Sokan kérdeztétek, hogy is néz ki a TELC B1 szóbeli nyelvvizsga.Nos, az első kérdés mindig az, hogy ez páros vizsga? Igen, páros vizsgáról van szó, azaz egy másik vizsgázóval kell beszélgetned, nem a vizsgáztatóval. A vizsgáztató tulajdonképpen szinte „csak” felügyeli, vezeti a vizsgát, néha belekérdez(het), …

Elolvasom »

TELC B1 (alapfok) szóbeli nyelvvizsga – tanulói tapasztalat, élménybeszámoló

Sokan érdeklődtök a nyelvvizsgákkal kapcsolatban. A neten rengeteg anyagot lehet találni (azért annak mindig menj utána, mennyire hiteles forrást veszel alapul, elég sok félrevezető infó is kering…), mégis talán a személyes tapasztalat az, amiről kevesebbet lehet olvasni. Jöjjön hát egy kis élménybeszámoló a TELC B1 …

Elolvasom »

Biztos, hogy Ausztriában németül beszélnek? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben sokan kértétek, hogy írjunk még össze olyan szavakat, amelyek tipikusan Ausztriában fordulnak elő. A listában vannak olyan kifejezések is, amelyek bajor területen is használatosak, ezt zárójelben jeleztük. Nos, íme a következő gyűjteményünk: die Grammel,-n (bayrisch, österreichisch) die Griebe,-ntöpörtyű der Häuptelsalat,-e (süddeutsch, süd- und ostösterreichisch) der Kopfsalat,-e; grüner Salatfejes …

Elolvasom »

Filmajánló – 5 nagyon jó német film

A Fb csoportunkban előkerült a kérdés, ki milyen filmet néz szívesen.Korábban írtunk már nyelvtanulóknak szóló sorozatokról, adtunk tippeket a hatékony filmnézéssel kapcsolatban; most nézzük meg, mely egész estés filmeket szerettétek a legtöbben!(Aki felirattal nézi a filmet, annak egy jó tanács: ne magyar feliratot tegyél a film alá, el …

Elolvasom »

Nem találjuk a megfelelő szavakat

Egy korábbi cikkünkben már írtunk olyan szavakról, amelyeket nem igazán lehet a magyar nyelvre átülteni. Jöjjön most megint pár ilyen magyarul szinte megfogalmazhatatlan német szó! Ismét kijelenthetjük: nem találjuk a megfelelő (magyar) szavakat! 😉 das Fernwehez a honvágy ellentéte; a távolba, pl. távoli országokba utáni vágyakozás.Ich …

Elolvasom »

Egy vonzó cikk a vonzatokkal kapcsolatban – 8 ige um vonzattal

A névelők után talán a vonzatok azok a nyelvtani kis gonoszságok a német nyelvben, amelyek a legkevésbé vonzóak a tanulók számára. Igen, megértjük, az a fő baj velük, hogy sokszor a magyar gondolkodásnak teljesen logikátlan a német vonzatok rendszere. De hát ezért idegen nyelv, igaz? …

Elolvasom »

Hogy vannak az ujjak németül?

Kifejezések a Finger (ujj) szóval Korábbi cikkeinkben (ITT és ITT) már játszottuk azt, hogy kipécéztünk egy szót és írtunk vele néhány kifejezést, szólás-mondást.Mai cikkünkben az ujj (der Finger) áll a középpontban. (Itt jegyezzük meg, hogy a német nyelvnek külön szava(i) van a lábujjra, csak hogy jobb legyen …

Elolvasom »

KEZDŐ VAGY?

Szerezz magabiztos német nyelvi alapokat elfoglalt felnőttként is!

A Mini-Gyorsítósáv egy heti 1 nyelvi témát tartalmazó havonta automatikusan megújuló előfizetés, amivel 100%-ig online, a saját tempódban sajátíthatod el a német nyelv alapjait – anélkül, hogy elhagyna a motiváció vagy heti több különórára kellene rohangálnod.

Lupán Német Online
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.