Fontos volt, hogy a vendéglátó ország nyelvét értsem – tanulóinterjú
A 47 éves Korda Cecília eredetileg spanyoltanár, 13 éve egy svájci faluban él. Főállású anyasága mellett idősek otthonában istentiszteleteken hegedül, a Vöröskeresztnél fuvaroz és egy svájci lányt tanít magyarra.
Hogyan találkoztál először a német nyelvvel és mi volt az első benyomásod róla?
Gyerekkoromban, még a cimmerferi korszakban gyakran jöttek hozzánk szállóvendégek Németországból. Bevallom, akkor nagyon csúnyának, katonásnak hallottam a nyelvet. Azt pedig kimondottan utáltam, amikor a gyerekek azt mondták: Kaugummi.
Miért döntöttél úgy mégis, hogy megtanulod?
A férjem állást kapott Németországban, és nekem fontos volt, hogy a “vendéglátó” ország nyelvét értsem, hogy boldogulni, kommunikálni tudjak, ne legyek kiszolgáltatva. Egy kedves, német zenekari társamtól kaptam kölcsön gyerekeknek szóló tankönyvet, illetve egy ősrégi magyar tankönyvből kezdtem el tanulni. Érdekes módon elég bátor voltam, pedig alapvetően visszahúzódó természetű vagyok. Mindenkitől megkérdeztem olyan dolgokat, amiket már tudtam, csak hogy gyakoroljak. Egyből az elején úgy éreztem, na, én már tudok, pedig még fogalmam sem volt a Partizip II-ról, sem arról, hogy azt a mondat végére illik rakni, nem rögtön kimondani. A stattfinden szó például egy döbbenet volt számomra. Akkor még nem ismertem az elváló igéket, így próbáltam értelmezni egy ruhabörze-felhívás szövegét, ami olyan volt, mint egy rossz vicc.
Milyen tapasztalatokat szereztél a Lupán Német Online-nal?
Van egy német tanuló füzetem, amire a 2015. április 21. dátumot írtam Lupán Ági nevével, gyanítom, hogy ekkor csatlakozhattam a Facebook csoportjához – már 6 éve, te jó ég! A tapasztalataim csak jók. Ági rendkívül profi, ami alatt azt értem, hogy alapos, megbízható, szakértő, pozitív, állandó újításra és jobbításra törekvő.
Volt-e olyan helyzet, amikor majdnem feladtad a némettanulást?
Nem volt, nem lehetett szünet a némettanulásomban, mert nyelvterületen élek. Akarva-akaratlan tanul, gyakorol az ember. Ez nagy előnye a külföldi létnek. Itthon kezdettől fogva mindig magyarul beszéltünk, de mindenhol máshol a németet használom. A munkáim mellett a barátaimmal, ismerősökkel rendszeresen beszélgetek vagy levelezek németül.
Hol tartasz most a nyelvtanulásban?
Minden nap olvasok, megírok pár üzenetet vagy levelet németül, a klasszikus értelemben éppen nem tanulok, csak egy szót vagy kifejezést naponta. Persze vettem pár nyelvkönyvet, ami még vár a felfedezésre. Most ott tartok, hogy gond nélkül beszélek, intézek ügyet, barátnőim vannak, kapok meghívásokat, és szeretem úgy a németet, mint a svájci dialektusokat. Éreztem már úgy, hogy megakadtam, Jókai Annánál olvastam egyszer hasonlóról: hazudnom kell, mert ugyanúgy nem tudom magamat kifejezni, mint az anyanyelvemen. Ezért ki is találtam, hogy február elsejétől minden nap egy szót, kifejezést vagy szólást megtanulok. A hazautazás meghiúsulásának egy ritka előnye, hogy nem esem ki a gyakorlatból, és olyan szavak is automatikusan eszembe jutnak, amikről nem is tudtam, hogy ismerem.
Hogy érzed magad német nyelvi környezetben?
Barátokat, jó ismerősöket szereztem, akikkel jól esik beszélni, a Vöröskeresztnél vannak olyan utasaim, akik kimondottan engem kérnek a községházán keresztül, hogy vezessek, meghívnak magukhoz, elbeszélgetünk. Páran mondták már, hogy jól beszélek, és ez mindig jót tesz az önbizalmamnak, ilyenkor még inkább kedvem lesz tanulni.
Van-e olyan, amire büszke vagy?
Egy alkalommal egy német tankönyv lektorálására kértek fel, illetve amikor a Goethe B2-es vizsgát letettem, akkor nem éppen csak hogy átcsúsztam – ezekre mindenképp, mert mindkét eset erősítette az önbizalmamat. A Lückentext viszont nem kedvencem továbbra sem…
