Ez az a vers, ami nélkül nálam nem múlik el a karácsonyi készülődés, ráhangolódás. Minden évben meghallgatom.
Idén eszembe jutott, hogy megkeressem, lefordította-e már valaki német nyelvre.
S lőn!
Annyira örülök, mert így akkor meg tudom osztani Veletek is.

Karácsony (Harang csendül)
I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Ó, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
Ha úgy érzed, felgyorsítanád a némettudásod, akkor várlak az előfizetői programomban, a Lupán Német Gyorsítósávban, vagy jelentkezz egyéni német órára!
.
.
beszéd blogbejegyzés csoportosítás elöljárók feleletválasztós teszt fordítás főnevek haben haladó helyesírás idő igeragozás igék játék kezdő kifejezés kifejezések képes szótár kérdések középhaladó Lückentext melléknevek Mittwoch mit Ági módbeli segédigék múlt idő nyelvtan nyelvtani magyarázat nyelvtanulás nyelvtanulási módszerek névelők podcast párosítás sein személyes névmások szinonima szókincs szókincsbővítés szólás-mondás szórend szövegértés teszt tippek tárgyeset videó újrakezdő


