A hibákból tanulunk. Ezt mindenki tudja, de vajon mindenki el is tudja fogadni? Ép ésszel tudjuk, hogy a) nem érdemes minden hibát kijavítani, mert megakasztja a beszédet, b) nem fest rólunk rossz képet, ha hibát ejtünk, mégis sokan szégyenkeznek emiatt, és ez gátolja a beszédet is.
Van-e arany középút? Hogy lehet a hibákat jól kezelni, hogy végül valóban a barátaink legyenek, segítsenek minket az utunkon és tényleg tanulhassunk belőlük?