Ugyanazt a nyelvet beszéljük?
Régóta tudjuk, hogy a jó kommunikáció minden párkapcsolat kulcsa. De hogyan működhet a kommunikáció jól akkor, amikor a felek nem ugyanazt a nyelvet beszélik? Egy interkulturális kapcsolatnak számtalan előnye van, ugyanakkor megvannak a maga nehézségei is.
Előny természetesen, hogy az ember automatikusan nyitottabbá válik a nagyvilágra, gyarapodik, elmélyül róla a tudása, kevésbé ragaszkodik az általános sztereotípiákhoz. Sőt, egy külföldi partner oldalán sokszor új készségeket is elsajátít. Míg a kezdetekben sokszor azon kaphatod magad, hogy hasonlítgatsz mindent a sajátodhoz, az addig alapvető és egyetlen releváns világnézethez, észrevétlenül hozzászoksz, hogy van a te világodon túl más igazság, más nézőpont, eltérő prioritás is. Ezeket minden párkapcsolatban egészséges tudatosítani, de a kétnyelvű pároknál még izgalmasabb, ahogy az egymáshoz igazodás, az alkalmazkodás a közös nyelv, a kommunikáció fokozatos alakulásában is tetten érthető.
Egy párkapcsolatban különösen fontos egymás minél mélyebb megértése. Ha ehhez nem adott a közös anyanyelv, akkor bizony jóval több energiát kell beletenni a hatékony információcsere csatornájának kialakításába. Ez lehet az egyik fél anyanyelve vagy egy mindkettő számára tanult nyelv is. Az interkulturális kapcsolatok, házasságok mindenesetre akkor állnak biztos lábakon, ha a párok az átlagnál nyitottabban viszonyulnak a kulturális különbségekhez és hajlandóak a kompromisszumokra. Sok-sok kompromisszumra.
Nyelv és kultúra
Nem véletlenül szokás egy kalap alá venni a nyelvi és kulturális különbségeket, hiszen a kettő szorosan összefügg egymással. A kommunikációban ugyanis nemcsak a szavaknak van jelentőségük, a nonverbális közlésnek – az arckifejezéseknek, gesztikulációnak, csendeknek, egymástól való távolságnak – legalább ennyi. Ami az egyik kultúrában barátságos, ugyanaz minősülhet a másikban tolakodásnak. Kétnyelvű pároknál rendszeresen előforduló témák a vendégeskedés – mit illik, mit nem, mitől vendégszerető az egyik, mitől udvariatlan a másik. A túl kevés vagy túl sok beszéd, az őszinte beszéd „mértéke”: bizonyos kultúrákban nem szokás direkt nemet mondani, magyarként viszont kevésbé bírjuk a mismásolást. De adott kultúrára jellemző a precizitás, spontaneitás, intimitás, tárgyilagosság stb. szintje is, vagy hogy hogyan viszonyulunk a hagyományainkhoz…
Az egynyelvű pároknál gyakran probléma, hogy a hallott szavak alapján képesek kihallani azt is, amit a másik „valójában” mondani akart… Ez a probléma érthető módon duplikálódik a nyelv (kultúra) különbözőségével. Egy vegyes pár ugyanis nemcsak azt hallja ki a másik mondandójából, hogy mi lehetett a mögöttes tartalom, de a dekódolásban is alapvető eltérések vannak. Az egyik nemzet ugyanis teljesen más módon dolgozza fel és más kontextusban értelmezi a hallottakat, mint a másik.
Ezekkel a másságokkal nap nap után találkozni, a párunk által újra meg újra tükörbe nézni és az előfeltételezéseinket, előítéleteinket újra meg újra tudatosítani szép lassan elfogadóbbá, nyitottabbá, türelmesebbé tesz. A közös nyelv kialakítása időbe és energiába telik, cserébe nemcsak otthon, de a négy falon túl is jóval rugalmasabbak, megértőbbek leszünk másfajta gondolkodás- és működésmódok felé.
