Ez lesz a könyv, amivel elboldogulsz bármely német nyelvterületen
A tankönyv és hozzá tartozó munkafüzet az alapoktól, azaz teljesen nulláról indul, és eljuttat oda, ahol már helyt fogsz tudni állni mindennapi élethelyzetekben kezdőként is. Érthető magyarázatok, valós életből vett, gyakorlati példák – és mindez szórakoztató formában! Postázhatjuk?
100% elégedettségi garanciával
“Első látásra valami ilyen tankönyvre vágytam”
“Ma kaptam kézhez a könyvedet. Azért rendeltem, mert kíváncsi voltam, és miután hazaköltöztünk, nem akarom elfelejteni teljesen a nyelvet. Most az első itthon töltött (11 év után) karácsonyi őrületben nem kezdek bele, de nem bírtam ki, hogy bele ne nézzek. Látom, nagyon fogom élvezni. Sok tankönyv volt az évek folyamán a kezemben, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Első látásra valami ilyen tankönyvre vágytam.”

Békefi Edit
Egy elégedett vásárlónk
Házhozszállítás infó
Belföldön 1-2 napon belül a kezedben tarthatod a könyvet. Külföldre szállítás esetén beletelik 5-7 munkanapba.
FONTOS: Svájcba nagyon körülményes és rettentő drága a szállítás, így javasoljuk, hogy vagy belföldre vagy esetleg német, osztrák címre kérd a szállítást, ha megoldható. Ha nem tudod megoldani, írj nekünk (info@lupannemetonline.com), segítünk eljuttatni a könyvet Svájcba is, csak nem tudjuk garantálni a gyorsaságot és sajnos drágább szállítási költséggel is számolni kell.
Miért válaszd ezt a könyvet?
10 ezer diák tanult meg nálunk németül, mielőtt kiadtuk volna ezt a könyvet
Tudjuk, hogy egy új nyelvet megtanulni ijesztő lehet. Azonban ezzel a könyvvel nem kell többé félni a német nyelvtől!
314 oldal
Rövid, érthető magyarázatokkal
26 lecke
26 nyelvtani és 26 szókincsfejlesztő
Gyakorlatias
Valódi élethelyzetek és gyakorlati példák
Megoldásokkal
Minden feladathoz jár megoldókulcs is
Hanganyagok
Csak beolvasod
a QR kódokat

Egyszerű, érthető magyarázatok
A könyv minden nyelvtani szabályt úgy magyaráz el, hogy egy ötödikes is megérti. Nincs több bonyolult szakkifejezés, csak tiszta, lényegre törő tanulás.

Valós életből vett példák
Nem tankönyvi nyelvezet, hanem valódi beszélgetések, amelyekkel azonnal használni tudod a tanultakat. Minden példa a hétköznapi életben is releváns.

Színes ábrák, vizuális magyarázatok
Ez a 314 oldalas könyv vizuálisan is motiválni fog. Élmény lesz kinyitni a könyvet.! Friss és üde az egész. Lejjebb görgetve megmutatunk néhány oldalt is.

Mini-videók QR kóddal
A legfontosabb témákhoz tartozik QR kód is, ami mind egy-egy mini-videókhoz vezet, hogy hallhasd a helyes kiejtést és még jobban rögzüljön a tananyag.
A céljaidhoz igazított tananyag
Mikor való neked a „Merülj bele a németbe!”?
Ha kiköltöztél német nyelvterületre készülsz, de leblokkolsz, ha mindennapos helyzetekben kellene megállnod a helyed.
Ha azonnal kellene elsajátítanod a leghasznosabb német tudnivalókat induláshoz, akkor kétség sem férhet hozzá.
Ha segít téged, hogy nem csak leírva látod a mondatokat, de kapsz segítséget a kiejtéshez, mindenképpen.
Ha unod a hosszas magyarázatokat, amikor minden tudás csak elméleti szinten marad, de mégsem tudod átültetni a gyakorlatba.
Visszajelzések
Mit mondanak, akik már olvasták a könyvet?
Nem kell elhinned semmit, olvasd el az első tanulói véleményeket
“Szerencsés, aki ezzel a könyvvel kezdi el a németet… meg fogja szeretni egyből”
“Elég sok könyvből tanultam már, ha csak a nyelveket nézzük akkor is, de ez a könyv viszi a prímet, mert itt nincsen sallang, meg 10 szavas mondatok, érthető, rövid a magyarázat meg vannak a kis tippek a táblákon, hogy mire figyeljünk hát azok nagyon cukik. Szerintem nagyon tip-top lett az egész, az meg csak emel rajta, hogy ott vannak a megoldások, illetve van QR kód, videós segítség. Ennyire komplex könyvvel még nem találkoztam, szerintem jelenleg nincs is ilyen a piacon. Szóval szívből gratulálok hozzá! Szerencsés az aki ezzel kezdi el a németet, mert nem kell átszenvednie magát a sok felesleges “értelmetlenségen” és 5 könyvből összeszednie a dolgokat, hanem meg fogja szeretni egyből, mert sikerélménye lesz és szinte észre sem fogja venni milyen gyorsan tud vele haladni.”

Amara Alexandra
Egy elégedett vásárlónk
“A könyvben szereplő témák, fejezetek a valós szituációkra, élethelyzetekre készítenek fel”
“A színes, szépen összeszedett, tetszetős könyvében még őt is látod, hallod, ha a QR kódokat is beolvasod. A könyvben szereplő témák, fejezetek a valós szituációkra, élethelyzetekre készítenek fel, hogy tudd, mit mondj az orvosnál, a gyógyszertárban. Hogyan beszélj magadról, a családodról, a munkádról. Hogyan kérj segítséget, útbaigazítást a vásárlásnál, az utcán és más szituációkban. Azokban a helyzetekben, amik bárkit bármikor megtalálhatnak. Mindezt úgy teszi, hogy közben a szükséges nyelvtani részekbe is bevezet, hasznos tanácsokkal, sok-sok feladattal, megoldással segíti a tanulást. Minél többet nézem, annál jobban tetszik nekem. És igenis elhiszem, hogy én is képes vagyok rá. És amit elhiszel, az valósággá is válik.”

Zilizi Mária
Egy elégedett vásárlónk
“Jó kézbe venni, az oldalak kivitelezése is igen szép… precíz, átgondolt feladatok”
Nemrég megrendeltem a Merülj bele a németbe című könyvedet, melyet még tanulmányozok, de szeretnék gratulálni Neked az igényesen összeállított, szép formátumú és rendkívül alapos, jól felépített könyvhöz. Jó kézbe venni, az oldalak kivitelezése is igen szép, mondhatni design és a rendkívül precíz, átgondolt feladatok nagy segítséget nyújtanak mindazoknak, akik szeretnék tudásukat elmélyíteni, illetve a nyelvtant ismételni, gyakorolni.”

Wégnerné Szepesi Gyöngyi
nyugdíjas franciatanár és lelkes némettanuló
Visszajelzések
Hova juthatsz el a mi tanulástechnikánkkal?
Idén végre tényleg elérheted a nyelvtanuló céljaidat
“El tudtam intézni a jogosítványom honosíttatását egyedül”
“Hála neked el tudtam intézni a jogosítványom honosíttatását egyedül! Egyre több mindent merek bevállalni. Beszélgetek is, bár szerintem döcögősen. Nagyon sokat tanulok és bár lassan haladok, mégis el tudok intézni dolgokat. Sokat hallgatom a német rádiót és azt vettem észre, hogy egyre többet megértek. Szeretem ezt a nyelvet, hálás vagyok neked.”

Magyar Mária
München, Németország
“Kiköltöztünk Bécsbe, én a második héten találtam munkát”
“Régi vágyunk, hogy Bécsben éljünk. Megmondom őszintén, nem fektettem maximális energiát a tanulásba, de annyira szimpatikus ember vagy és olyan jó előadó, hogy az órák meghallgatásával egy csomó mindent megjegyeztem. Kiköltöztünk Bécsbe, én a második héten találtam munkát és a héten kezdtem el dolgozni. Hálás vagyok ezért Neked!”

Nagy Dóra
Bécs, Ausztria
Lupán Ági
A Lupán Német Online alapítója
Én is végigmentem ugyanezen az úton, amin Te most. Álltam én is a kétségbeesés szélén, amikor semmit nem értettem abból, ami az órákon zajlott, és nem tudtam megszólalni sem. Sokat bajlódtam egymagam. Majd kikísérleteztem a saját módszeremet, amivel pontosan ezt a blokkot sikerült leküzdeni.
Mára több, mint 30 éve tanítok nyelveket, online és offline, hazai és nemzetközi terepen, rengeteg módszert kipróbáltam már. Több, mint 14 éve élek német nyelvterületen, így a mindennapjaim része az igazi használatban lévő, élő nyelv, ezt tanítom most meg Neked is.
Félretehetünk neked egy példányt?
Hogyan zajlik a rendelés?
Az oldal elirányít az online fizetési rendszerhez, amelynek a teljesen biztonságát az OTP SimplePay és a Stripe teljesen megbízható rendszere biztosítja.
Kártyás fizetés esetén azonnal intézzük a szállítást, utalás esetén a pénz beérkezte után történik mindez. A számlát e-mailben küldjük ki Neked a megrendeléskor megadott adatokkal.
Belföldön 1-2 napon belül a kezedben tarthatod a könyvet.
Külföldre szállítás esetén beletelik pár napba.
Szállítás Svájcba: Svájcba nagyon körülményes és rettentő drága a szállítás, így javasoljuk, hogy vagy belföldre vagy esetleg német, osztrák címre kérd a szállítást, ha megoldható.
100% kockázatmentes
Ha a könyv elolvasása után nem szerzel legalább egy nyelvi magabiztosságot adó ismeretet, vagy csak egyszerűen úgy érzed, ez mégse neked való, keine Panik, csak jelezd nekünk 90 (!) napon belül és kérdés vagy sértődés nélkül visszautaljuk a pénzed.
Ilyen garanciát semmilyen más nyelvi tankönyv kapcsán nem fogsz kapni – ennyire hiszünk ebben a könyvben és a te sikeredben!
Betekintő
Hogy néz ki a könyv belülről?
Megmutatunk néhány oldalt, hogy el tudd képzelni – ebből élmény lesz tanulnod



2026 lesz az év, amikor megtanulsz németül?
Ha meghoztad a döntést, hogy idén tényleg megtanulsz németül és nem szeretnél éveket elvesztegetni a kerülőutak próbálgatásával – a “Merülj bele a németbe! – Az alapoktól a mindennapokig” könyv garantáltan neked szól! Ha pedig nem jön be, 90 napon belül visszakérheted a pénzed.
✓ 100% elégedettségi garanciával
“Részletes magyarázatokkal és online tananyagokkal”
„Ez a könyv az alapoktól, a kiejtéstől kezdve a ragozásig tanítja meg a dolgokat. Részletesen, érthetően le van írva benne a tananyag. A tananyagok egymásra épülnek, részletes magyarázatokkal és online tananyagokkal és persze megoldásokkal. Nagyon jó, átlátható az egész könyv. Ez nagyon tetszik benne. mindenkinek csak ajánlani tudom. Szívből gratulálok hozzá. Várom a könyv folytatását is.”

Bajcsi Márta
Egy elégedett vásárlónk